Bejelentés



Cintia Tündéres , mesés oldala
Szép Tündérország támad föl szívemben

MENÜ










Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de az öreganyám házán is túl volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia.

I



.......Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de az öreganyám házán is túl volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia.

Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a fiainak:

- Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat.

Több sem kellett a három királyfinak. Ment, nyergelt egyszerre mind a három. A két öregebb szép paripára, a legkisebb egy csúnya szürke lóra. Mikor a nagyobbak a kicsit meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen-amolyan, hogy mer elindulni azon a gebén. De rájuk se hajlott a kis királyfi, ment ő is az orra után.

Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy menjen arra, amerre ők, de hogy még jóformán el sem indultak, s máris kicsúfolták, ment inkább csak magában. Útjában egy rossz kunyhóra talált, abban lakott egy öregasszony.

- Adjon Isten jó reggelt, öreganyám! - köszönt a királyfi.

- Adjon Isten, kedves fiam! Mi járatban vagy?

Hát elmondta sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot.

Azt mondja az öregasszony:

- Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túlnan lakik egy másik öregasszony, az majd tud valamit mondani. - Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak. - Kedves fiam, ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az élet vizével, s hozd be. Jótét helyébe jót várj!

A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az abécéhez, az is csak a korsót nyomogatta a kezébe. De elmondta, hogy oda nem messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól jár.

Elment, rá is talált arra a vénasszonyra is. Vénebb volt már az országútnál. Beköszön a királyfi:

- Adjon Isten jó napot, öreganyám!

- Adjon Isten, kedves fiam! - mondta volna az öregasszony, ha tudta volna, de csak úgy dödögte. - Hát mi járatban vagy?

Elmondta a királyfi töviről hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a halálnak a vizéből akar hozni, s megszerezné az aranyszóló pintyőkét is, ha lehet, mert az apja úgy kívánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az ő tanácsát.

Azt mondja neki az öregasszony:

- Nagy fába vágtad a fejszét, kedves fiam! De próbáld meg, hátha sikered lesz. Ahogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Ott kösd fel a lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el, s ugrass be az ablakon. Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne csókold valahogy, mert akkor véged, hanem szakítsd ki egy hajszálát, ezzel kösd be az aranyszóló pintyőke száját, ott találod mindjárt Tündérszép Ilona mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a vize, a korsaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad farka fel legyen kötve, mert nagy baj lesz, ha észrevesznek. Nesze ez a kefe meg ez a tojás meg ez a törülköző, ha bajba kerülnél, ezekkel még kisegítheted magadat.

Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odaadta a királyfinak a kefével, tojással meg törülközővel együtt. A királyfi pedig elindult. Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz.

Éppen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy fényességtől. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt az a nagy fényesség. Leugrott hát a lóról, első dolga volt a ló farkát felkötni, azzal újra felült, s beugratott a nyitott ablakon. Ott meg eltátotta szemét-száját, mert olyant még életében nem látott.

Egy székben ült Tündérszép Ilona. Annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette egy kalitkában egy aranyszóló pintyőke. A királyfi már odahajolt a Tündérszép Ilona arcához, hogy megcsókolja, de akkor eszébe jutott az öregasszony mondása. Kihúzott a Tündérszép Ilona fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, ahány korsót hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe - az aranyszóló pintyőkével együtt -, azzal irdóc, ment ki az ablakon!

Igen ám, de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni; egy szál kicsüngött belőle; a várhoz ért, s az a száltól olyant zendült, hogy a tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt valaki. És ahányan csak voltak, mindnyájan utána a királyfinak! Már majdnem elérték, amikor elhajította a kefét, amelyet az öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle.

No, meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjük, nem repülhetnek át rajta, át kellett az erdőn törniük magukat. Az alatt pedig a királyfi jó messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a szárnyukat használhatják. Ahogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomában voltak újra az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy lett. A tündéreknek át kellett gyalogolniuk rajta, ha az aranyszóló pintyőkét még egyszer látni akarták. A királyfi, amikor harmadszor is a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek sem tudták átlábolni.

Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhója, akitől a tanácsot kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizet. Azután sorba elment a másik két öregasszonyhoz is a korsóval.

Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalságnak meg a halálnak vize is, de ezzel nem lett vége a bajnak.

Hazamenet a királyfi találkozott testvéreivel, azok semmi haszon nélkül jártak. Mikor meglátták, hogy ott a két korsó az öccsük nyakában, a kezében meg a kalitka az aranyszóló pintyőkével, kapták magukat, elvették tőle. Őrá meg ráparancsoltak, hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak, s az egészről ne szóljon senkinek semmit, különben megölik. A királyfi - mit volt mit tennie? - úgy tett, ahogy a bátyjai mondták, megígérte, hogy nem szól semmit. Avval mentek hazafelé.

Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen derék ember, mindjárt odaadta nekik birodalmának felét. A legkisebb fiát meg, aki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának.

Így éltek. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb lovat vakart meg szántott.

Egyszer, ahogy felébrednek, látják, hogy éjszaka a palota előtt támadt egy aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona, s azt kiabálja:

- Király, király, öreg király, küldd ki azt a fiadat, aki engem a váramban megrabolt!

A két fiú csodálkozott, hogy ki lehet az, mi járatban van.

Kimegy a legöregebb, lóra ül ő is, mint ahogy Tündérszép Ilona jött, s kiáll a hídra.

Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona:

- Királyfi, mondd meg nekem, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize!

Az meg se tudott mukkanni.

- Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudja mondani.

Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál vizét, de annak a felelete se ért egy petákot.

Azt mondja akkor Tündérszép Ilona:

- Király, király, öreg király, ha házadból senki sem tudja megmondani, amit én kérdezek, háborút indítok ellened!

Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki:

- Felséges királyom! Grácia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra mehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól.

A király kapva kapott rajta.

- Eredj, no! De okosan beszélj!

Felhajította magát egy lóra a legkisebb királyfi, vágtatott egyenest a hídra, Tündérszép Ilona elé.

Kérdezi tőle is Tündérszép Ilona:

- Mondd meg nekem, királyfi, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize!

- Balról a fiatalság, jobbról a halál vize - feleli a kocsisnak öltözött királyfi.

- Ez jól van - mondta Tündérszép Ilona. - Hát az aranyszóló pintyőkével mi történt?

- A fejedből kivettem egy aranyszálat, avval kötöttem be a száját, s úgy hoztam el kalitkástól együtt.

Az öreg király meg a két fia odabenn csak nézték, a két királyfi különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak.

Azt kérdezi még ott kinn a legkisebbtől Tündérszép Ilona:

- Hát én ki vagyok?

- Te Tündérszép Ilona vagy! A te váradból hoztam én a fiatalság meg a halál vizét meg az aranyszóló kis pintyőkét.

- No, ha az én vagyok, te meg szívem szép szerelme vagy, ásó-kapa válasszon el egymástól.
Összeölelkeztek, összecsókolóztak, bementek a királyi palotába. A két legidősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbujdostak, ki tudja, hova. Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, heted-hét országra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem haltak.


Forrás:
Illyés Gyula: Hét meg hét magyar népmese
Móra Könyvkiadó 1975.










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!